Levél József Attilának 2014-ből

 

Attila,
én követtelek Szárszóig.
Igét igéig, szót szóig szőttem,
és a költemény ígéreted szerint
lett hetyke legény.
Legénynek kemény
nem pimasz, de bátor
kötöznivalónak mondva a világtól.
Hűtlen apámat elsirattam
anyám emlőjén megmaradtam
rossz kölök-magam kutattam
nyomodon Szárszóig jutottam.
De merre most?
Mert felfoszlott mind a törvény-szövedék
ahogy jósoltad, és semmivel elébb
nem jár ma sem kártékony fajunk.
Hetvenhét év után
is bűnösök vagyunk.
Sanda alkimisták öntudat-aranyból
kovácsolnak fegyvert
és ocsmány, híg sarat.
Gyöngyöt keres a kéz
disznószarban matat.
A boldogság súlya másfél mázsa.
Mocsokban gázolok, mellemig felér
de ünneplő ruhám makulátlan
tisztának kérted - hát ma is fehér!
Semmi-ágakra száműzött szíveink
debilként röhögnek döglött eszmék felett.
Fogamnak idegen lett mára minden anyag
halott ajkadról vennék lélegzetet.
Legyen a vonat százszor átkozott
hogy elvitt téged
és cserébe érted
semmit sem hozott!
A lombos tüdőt és a buzgó vesét
lám kóbor kutyák hurcolták szanaszét.
Kormos-guánós átkozott vidék ez
a glóbusznak kloákája tán.
Létünk kegyetlen, meghatározott
nem lelünk rést börtönünk falán.
Farakásom ím meghasítva mind
elfáradtam, nem vágyom a rendet.
Jó szóval oktatni tán lesz még alkalom
játsszon is - mit bánom!
Csak egy cseppnyi csendet kérek
és a reményt, hogy libasültemet
odaát teveled
megoszthatom.