Ambivalencia apám sírjánál

Apám sírjánál álltam és arcon nyalt
a kibaszott hideg októberi szél
és akkor éreztem éltemben először
hogy értem, az Öreg mit beszél, mit beszél...

Ne mondd tovább!
Tudom, hogy nem vagy ott!
És nem vagyok a sírodnál,
nem érted?! Nem vagyok!!!

Apám sírjánál álltam egy dermesztő,
csontba vágó őszi alkonyatkor,
és megrémültünk – tudom már, mitől:
Egy pillanatra fia voltam akkor.