Tigristelen perzsa négyesek

Hát elvégezted – szólott – ez derék!
a kis mókushoz a rettentő kerék.
Most pihenhetnél, és minő fájadolom
hogy mint a többi, megdöglesz elébb.

Csak ennyi tényleg? Rakott etető
friss, tiszta forgács, a fej fölött tető
és a hajtás. Biztos nincs semmi több?
Van. De mókusésszel az fel nem érhető.

Szaladj még egyet, pörögjön a lábad!
De hagyd kérlek a metafizikákat!
Megzavar, felkavar, eltérít, félrevisz
megbolondul attól minden apró állat.
...
Láttam anyatigrist megtörten zokogni
dombugró kiscsikót hámban vánszorogni
és gímbikát – nem párzásért bőgött!
Láttam a kereket többé nem forogni.

Mint bíbor palástot, pompás régi kelmét
hátrahagytam ott a hazugság kegyelmét
mert hallottam, mit hallanom muszáj volt
és mosolygom már a mindenható elmét.

A megnyitott kaput köszönni tartozom
s bár nem juttathatok senkit át azon
jobbomban ráfújt hajszálat vágó kard forog
és bal kezemben a megváltást hozom.

Az én világom immár tigristelen.
Nem veszekszem se nőn, se Istenen
némán szemlélek száz önkavart vihart
és lábam remegése sem tart már idelenn.
...
Lerajzollak és szép színes leszel.
Én mindenben, te bennem létezel.
Ne vedd magadra (ez te- és éntelen)
de tőlem indulsz és hozzám érkezel.

Megálmodlak és álmom is ragyog.
Az álomtalan álmodó vagyok
az éber, aki minden álmon átlát.
Én AZ vagyok. Aki vagyok – vagyok.

Elsiratlak. Nincs ezzel semmi gond.
Jön majd helyedre száz másik bolond.
Múló mókusok, fáradt tigrisek
színházterem, játék, cirkuszporond...