Iránytalan ősz

Az út iszamós, hátát nyálka vonja,
sejtelmes, sötét, hüllőbőr-hideg.
Ívére mint íjra a szarvasín ideg,
úgy feszül rá az éj csillagvadonja.

Iránytalan. Partjában néma árok.
Oldalában villanó rókaszem.
Későre jár, és ősz van, úgy hiszem.
A Hold arcából kékes tej szivárog.

A külvilág most illúzió, csak álom.
Öntermészetét pillantva összedől.
Halovány derengés a műszerfal felől,
abban fürdőzök szótlan, nem vitázom.

Kontúrokká fakulnak a hegyek,
elveszti színét a nappal rőt avar,
és mindegy már, hogy zavar vagy nem zavar
a szürke tény: Nem hozzád megyek.