Dr. Simonics Ildikónak
(hálám jeléül)

 

Doktornő! Nem tudom, hevert-e
pucéran, bénán, érthetetlenül
műtőasztalon, rettegve, egyedül
és homlokán a sokk hideg gyöngyöt vert-e

Nem tudom, bejárt-e más világokat
tudatos és tudattalan között
volt-e mezítlen, roncsolt, üldözött
és hallott-e reccsenni csontokat

Hevert-e hordágyon, volt-e becsövezve
univerzuma összeomlott-e már?
Leste-e fentről kerengő dögmadár
a kín vasszögekkel vonta-e keresztre?

Reszketett-e röntgenfelvételen?
Köszönt-e el könnyezve a mától
és perfúziója bármi traumától
vagy a keringése volt-e elégtelen?

Messzi szirénaszó ütötte-e fülét
végignézett-e széttört önmagán
és neuronjainak nyúlt hálózatán
elhalt-e, mint ingerület, a lét?

Tehetetlenül fetrengett-e porban
mint béna féreg, moccanni képtelen?
Vetett-e számot már az életen?
Érezte-e azt, hogy összeroppan?

Bámulta-e árnyékmentes lámpa?
Bőrére fertelmes szikét fentek-e?
Volt-e, hogy belémart a műtő hidege
s hogy el nem ájult, az ment csodaszámba?

Borotválták-e idegen kezek?
Érzékelés nélkül látta-e önmagát?
Hajtogatták-e, akár a rongybabát
és szabdalták-e mélylilás hegek?

Járt-e már az ítélőszék előtt?
Érezte-e, hogy a szíve vásik
és nem tudta, hogy ez már a másik
vagy e világ, mert kettő egybenőtt...

Volt-e úgy, hogy minden egzegézis
hamvába holt, és Isten hűtelen lett?
Állt-e Ember akkor maga mellett
és ember-szavával itt tartotta mégis?

Könyörgött-e már egy cseppnyi morfinért?
Vágyott-e édes ájulásba hullni?
Volt-e alkalma akkor megtanulni
a leckét? Nos, tudja már, hogy nékem mennyit ért

egy jó szó, egy mosoly – műtőmaszk rejtekén
az elcsigázott nyomorultnak akkor?
Magamhoz térve másnap pirkadatkor
már tiszta fejjel értettem meg én

(matatva egy félig elmosott kacsán)
hogy embersége mily mértékül állott!
Köszönni tartozom, én, az istenáldott
porból és hamuból vétetett parány...

Hát köszönöm! Köszönöm jó szavát!
Deflorált gerincem megköszöni a tűt
Köszönöm tudását, mosolyt, hangot, derűt
Köszönöm a „minden rendben van” látszatát

Most köszönöm. Köszönöm e dallal
hogy fehér pokolban, fájdalmak között
hol árva voltam, gyenge, üldözött
az ördögök közt Ön volt nekem angyal!