Befelé figyelsz

 

Befelé figyelsz.
Már látod őket.
Az örök nyüzsgés szoros gúzsába vont,
a küllők közé Krisztusként feszített,
feltételekhez kötött létezőket.
Csak fel-le, fel-le, fel-le
és megint...
Már látod őket.
Még hajt az akarat.
Befelé figyelsz – kint halál arat.
Kifeslő bimbók barna rothadását
tavasz idején vajon meglátod-e?
A szépség, a szirmok száraz hervadását
pompájukban is átérzed-e, mondd?!
És önmagadban a mindenségnek mását
ha befelé figyelsz, látod-e, bolond?
Már látod.
És mégis üldöz még a vágyad.
Ne fuss előle!
Vess neki csendes békével ágyat,
és befelé figyelj!
Figyelj a rabokra!
Ne akarással, de áramlat szerint
vegyülj el, oldódj, egyesülj, semmisülj!
Hullj a kapzsi koncepciók előtt
értelemtől elzárt,
szóval foghatatlan,
sistergő-pulzáló
élet-darabokra!