Utazni, mint a medvék...

 

Lázzal szeretek utazni, mint a medvék,
visznek előre súlyos hajlamok.
A szűnni képtelen, csiklandó mehetnék
s az úton levő egyként én vagyok.

Bejárni új és újabb földeket,
Lépkedni úgy, ahogyan tért ölel,
csapázni lágyan elomló völgyeket,
a zord oromra lihegve jutni fel.

Kéklő nyelvvel, párákat lehelve,
ismeretlen ízektől részegen,
távokat emésztő ritmust menetelve
fenyőkkel szegett zöld erdőszéleken.

Mámoros, de mélyre hajtott fejjel,
az illatokat tüdőmbe szíva mind
amiként beszíttam már az anyatejjel,
hogy menni kell megint, megint, megint.

Magamban szeretek utazni, mind a medvék,
mert így diktálják komor hajlamok.
Zajt csapni, nyomot hagyni nem szeretnék.
Út és utas egymagam vagyok.