Hommage á Tyler Durden

 

Hej, hejj, hejjj
lófaszt vagy te hópehely!
Se szépséges, se unikális
csupán komposzt –
az volt anyád is
és apád is csak néhány kupac
szerves bomladék:
rág a kukac.
Számodra nincs se cél, se hely!

Bomladék, bomladék
darabkáira hull a lét.
Isten, ha van se kér belőled
pillanat iszkol perc elől
ma felépül, holnap ledől...
Az idő elszökik előled.
Sárból tapasztott önmagad
száz foghatatlan részre hull:
Hulladék, bomladék!

Órára nap, az óra percre
a csont, a bőr, a porc a sejtre
a szerv szövetre szertehull:
Száll a szál, a szín fakul.
Az épülésben értelem
nem él meg, romlásba jöjj velem
és romba döntött önmagad
nyomán a léted felfakad!
A pusztulásba jöjj velem!

Se ház, se bor, se nő, se asztal
se hintaszék, se polc, se ágy!
A birtok birtoklót marasztal
önkívületben fetreng a vágy
és mindent elborít a hó.
Hull a hulla, hull a hó...
Részekre hullni volna jó.
Részekre hullni, hóha, hej!
Egy lófaszt vagy te hópehely!