A kandallóban lassú versek...

 

A kandallóban lassú versek égnek
nem tanulta őket senki meg
s miként a végén Istent sem hiszem
a legjobbat sem tartom már elégnek

Rímek és ritmusok: sok porladó titok
Volt-e értelme mérlegen mérni meg?
És volt-e merszed bőszen átrohanni
az ajtókon, mit szavam megnyitott?

Csak hallgass, hallgass, hallgass és ne láss!
Ne sírj, ne kérj, ne vádolj, ne szeress!
Én nem tudok szelíden dőlni, mint a fák
Te eddig értél, mélyebbre már ne áss!

Hát tanyát vert bennem ím az őrület
és most a versek lassú lánggal égnek
Varjak köröznek, hull a lomha pernye
Nézd: fenik ránk csácsogó csőrüket

Elhamvadunk, miként a vers teszi
nem mondja senki, nincs többé varázs
és sötét lesz, és csend lesz, és hideg
a szív a ritmus hiányát felveszi

Te gyáva voltál, én meg túl kevés
hogy gyávaságod élve felzabáljam
Hiába szórtam magvakat marokra
most lábon állva rothad a vetés

Te gyenge voltál, én meg túl erőtlen
hogy gyengeséged vállamon vigyem
Nincs benned hitem, és már nem kívánlak
hiába állnál meztelen előttem

Te testben idegen, lélekben sem rokon
minek törődtem egyáltalán veled?
A fogam beléd tört, és a holt súly alatt
a hús kifordult korhadt vállcsontomon

Nincsen hitem, és szándékom se már
hogy szürke léteden mint a Nap ragyogjak
te rabnak születtél és rabként távozol
néked nem lehetek se tavasz, se nyár...

Hát így megyünk mind, és minden vers elég
lassú lánggal, rossz kandallók tüzén
Rím és ritmus többé nem marasztal
Elég volt ebből, elég, elég, elég!