Blankának a világról
(A világot valami piktor...)

 
A világot valami piktor
álmodja színes vászonára:
Smaragddal mohát a fára
fehérrel szirmot margitvirágra
tarkabarkával réteket
a rétre csíkos méheket
lánykára piros pántlikát
kosárba padlizsánt – lilát
délután négyig vagy háromig
valami piktor álmodik.

A világot valami festő
palettájáról rakja ki:
Cicára rózsaszínű mancsot
szarvasbikára rőt agancsot
szürke szekérhez lónyomot
ló mögé barna citromot
mezőre aranyló kalászt
a cifra szűrbe bújt kanászt
palettájáról kirakja
valami festő ötre-hatra.

A világot valami művész
festi meg – ettől lesz kerek:
Hogy kárminok meg okkerek
hogy rubintok meg türkizek
vannak; és csillogó vizek.
Hogy kék patak és zöld tavak
és ezüst pénzzel vert halak
megannyi pompás lény a képen
estére kelve kész lesz éppen.
Valami művész festi meg.

A világot valami Isten
teremti napról-napra újra:
Önfeledt, akár a gyermekek
hiszen ha volna bármi búja
nem kedvvel pingálna, szívesen
a képnek nem lenne színe sem
nem lenne semmi sem kerek
és meghalnának az okkerek.
Ekképp teremti ha búja nincsen
a világunkat valami Isten.