Algosz van itt

 

Mint fürge fény a kényes száloptikát
csöves csontjaim úgy járja át meg át
a fehérizzású fémes fájdalom.

Vagy lassú terjedő, mint nedvesült falon
penészvirág: szürke, sziromtalan
az alattomos birtokba vevő.

Folyton villogó tébolyult vaku
velőbe vágó Algosz-rettenet
köröm törik, fogzománc megreped

s az öntudatlanságra nincs kapu.
Siessetek kedves ópiátok!
Várni rátok többé nincs erő

s a kínra sem maradtak már szavak.
Szedjétek lábatok jó szalicilsavak!
Gyorsabban luránok, pentálok, zepánok!
...

A myelon ím durazsákba bújva
én vallássérültté lettem téve újra
a fájdalomtól megfutott a hit
Algosz van itt, megint Algosz van itt