Ámorhoz, indulattal

 

Most, hogy az éji derengés asszonyom áll-vonalát
lágy íveken kanyarítja, Mürónt is érteni vélem.
Szerelem, mi a bronzot emberi széppé alakítja.
Nézem az áll-vonalát, vers amit énnekem írtak.

Ámor te reám ne lövöldözz, odavan régi időd
nyiladat másra emeljed! Jupiter félrenevelt?
Szóból is érteni illő, vesszeidet tegezedbe
azonnal visszahelyezd vagy legalább másfele küldd!

Idegen hússal ne kecsegtess, látod-e: otthon eszem
gömbölyű sonka se csábít, gyönge farát se kívánom
mellye se rám mosolyog. Takarodj, nincs az a hentes...!
(Hurkákat ne is említs, kolbászodból sose kértem...)

Cupidó vagy – csak a vágy. Szerelem nélküli mámor:
Vess neki tenmagad ágyat ostoba célbalövő!
Rosssz nyilak ősi bohóca, Pszichédet törődjed inkább
engem már ne szekírozz, Ámor a kurva anyádat!