Gyümölcsös ősszel

 

Van körtefám, van almafám is
Meg mandulám, csontból kaláris
És hosszú reménnyel forduló dió
E kertben megterem minden földi jó

Levélfonákjuk volt szélben színezüst
Ám a lét illanó, akár a könnyű füst
És hervadó a legszebb nőszirom
Őszre jár már, ősz harmatát iszom

A dús barackok mézízű levét
Csapodár szelek hordták szanaszét
És ha jő is új harmat a rügyre
Közelebbről más veszi szemügyre

A fákat nézem, meg a dióbelet
A rozsdafolttól hímes szőlőszemet
És hinni vágyom hogy nemesít a kor
Embert is, s majd leszek akár a bor

Oly bölcs, érzéki, tér- és időtelen
Hogy bennem vonhat határt a végtelen
Buja ívekkel hajló dongaágyon
Újra és újra megfoganni vágyom

Itt járt az ember ki fát ültetett
Ki porból lett és mégis magot vetett
Ki gyümölcsfák közt vette menedékét
Ki verssorok közt vette menedékét