Útravaló

 

Oly kedves szívemnek az úton levő
Mint faluvégen az árnyas temető
Hisz írva van, hogy boldog mind a vándor
És halottá lesz minden érkező

Hajódnak orrát új vizekre rakjad
Az ösvény fusson másfelé alattad
Hogy hűtlenné lettek a régi helyek
Ne hazudjad vénült önmagadnak

A mi átkunk a múlástudás átka
Keserű bort tölt a míves kupába
Az idő, s ha mégis tűnni véled
Csak átfordult a tér reciprokába

Gyerek maradj, minden újra éhes
Élénk színekkel festett, szenvedélyes
Végesek közt az igaz végtelen
Dús lombú, sudár, terebélyes

S ha dőlni kell, hát dőlésed legyen
Mámoros, csapongó, szédült-szertelen
Hulljék le minden, mi rád rakatott
Úgy járj előttem tovább meztelen

Boldogságod az úton keresd
Mások dolgait ne méregesd
Káprázat az, álomkép csupán
Tekinteted saját művedre vesd!