Benned jártam…

 

Benned jártam álmomban te város
Létemmel újfent léted volt határos
A polgárházak málló, komor falát
Múlt életek nedve itatta át
A folyók fölé feszített hidak
Az aszfalt, mi egykor csizmatalp alatt
Dübörgött, és távolba futó vágányokon
Veszteglő sok rozsdás tehervagon
Az indóházi téglán a korom
Belőled nőtt ki mind, gyerekkorom

Most erdők ölelik a völgyet, ahol élek
Dús lombok takarják, melyek inkább kékek
Mint zöldek, az esős napokon
Amikor gyöngypárás pókfonalakon
Függnek súlytalan felhőpamacsok
És nem látni, csak tudni a napot

Itt béke van, e völgyben jól vagyok
Rád mégis gyakran visszagondolok
Most, hogy létem nemléttel határos!
Hűtlen lettem tehozzád, te város…