Az ellopott limuzin esete



Szopósdoki nem akart hinni a szemének. Órák óta tartott  nyerő szériája, és ez merőben szokatlan volt. Tőle kiváltképp. A kaszinózás egyik legbalszerencsésebb alakjaként ismerték városszerte. Fásult, megkérgesedett szerencsejátékos volt, örömtelen arccal, gondterhelt homlokkal, és ápolatlan, őszbe hajló frizurával. Romlott ügyvéd, a játékszenvedély és az ital rabja. Papírjai szerint Dr Szívós Szaniszlónak hívták, ám Fortuna istenasszony olyannyira nem kegyelte, hogy a kaszinószemélyzet körében kivívta magának a Szopósdoki becenevet. Eleinte csak a krupiék és dealerek emlegették ilyenképpen, később már az asztali  pénzváltós nyilvántartásra is rendszeresen ezen a néven került fel.

Valaha igazi nagymenőnek számított, a tárgyalóteremben éppúgy, mint a kártyaasztalok mellett. Klientúráját a felső tízezer alkotta. Imádta a szép nőket, a luxust, a csillogást, és mindenek felett az autóját. A pezsgőszínű Mercedes limuzint azon a napon hozta el a szalonból, mikor a Bonanza kaszinóhálózat megnyitotta első hazai klubját.

Azután teltek-múltak az évek, és Szívós ügyvéd úrból Szopósdoki lett. Sokat kockáztatott, és soha semmi nem volt elég neki. Mindemellett a szerencse is nagy ívben elkerülte. A már-már klasszikusnak mondható koreográfia szerint odalettek az ingatlanok, a bankbetétek, oda a feleség és az elit ügyfelek is. Szopósdokiból a helyi maffia ügyvédje lett. Elhíresült perei hoztak annyit a konyhára, hogy gyógyíthatatlan játékszenvedélyét és idült alkoholizmusát gond nélkül finanszírozni tudta. Ezen kívül fenn tudott tartani még valamit, ami a régi szép időkre emlékeztette, és ami nagyon-nagyon kedves volt a szívének: a pezsgőszínű Mercedest. A fényezés ugyan már nem csillogott annyira, mint egykoron, de a remek jármű mégis nemesedett az idő múlásával, mint a patinás jó borok. Szopósdoki legalábbis így érezte minden alkalommal, mikor hajnalonként, az aznapi veszteség elkönyvelése után a krémfehér bőrülésbe süppedt, hogy hazafelé vegye az irányt.

Az ügyvéd egyszerűen rajongott a korosodó limuzinért. A világ minden pénzéért sem válnék meg tőle – mondogatta magában. Nem mintha az a veszély fenyegetett volna, hogy a világ minden pénze Szopósdoki zsebébe vándorol. Pont ellenkezőleg. Szerencsétlensége legendás volt, a többi játékos prikézsiaként tekintett rá, és úgy kerülték az asztalt, ahová ő játszani leült, mint a lepratelepet. Az inspektorok szerették, mert akármelyik osztót odaküldhették hozzá, a bevétel garantálva volt. Nem csoda hát, hogy a lecsúszott ügyvéd sokkolva érezte magát, amikor azon az estén nyerni kezdett. Azt hitte, valami tréfáról van szó. Van nekem humorérzékem – gondolta – és tizenhatra megduplázta a tétjét a bank ásza ellenében. De még ez is bejött! Ötöst kapott, az osztónak pedig egy kilencest küldött Fortuna. A nikotinsárga ujjak besörpörték a kifizetést a tornyokban álló zsetonok mellé. A dealer arcán döbbenet tükröződött. A kameraszobán szolgálatot adó biztonsági ember tárcsázta az inspektor számát. A vendégek között futótűzként terjedt a hír: Szopósdoki órák óta nyer! Bézbóllütős Balogh pedig cserkelni kezdte következő áldozatát.



A novella teljes terjedelmében elérhető "A játékmester" című kötetben.