Itt kapható: Smashwords

Az utazás az irodalomban – és általános értelemben szinte minden kultúrában – az élet, az életút, a sors szimbóluma, de gyakorta jelzi önnön belső fejlődésünket és Istenhez vagy a végső valósághoz történő közeledésünket is. Gondoljunk csak Odüsszeuszra, Gilgamesre, vagy a kínai taoizmusra...
Az utazás lehet szellemi vagy fizikai, és természetesen egyszerre mindkettő is. A „Pajzán rubájok” egy perzsa négysoros versformában elbeszélt kettős utazás története. Egy olyan kalandor meglehetősen pikáns, ámde semmi esetre sem öncélúan trágár históriája, aki egyfelől a nőkért bolondul, másfelől az utazás, a megismerés koncepciója iránt érez olthatatlan szerelmet, és ráadásul az alkoholt sem veti meg...
A főhős a szó szoros értelmében véve nem tengerész, csupán lelkületében az. A világot nem matrózként, hanem egy modern kori óceánjáró alkalmazottjaként utazza be. Nem kell árbockosárba másznia vagy fedélzetet tisztítania. Tenyerét nem törik fel horgonyláncok, kötelek, csigák és vitorlavásznak. Tulajdonképpen kényelmes, sokak által irigyelt életet él, egyfelől mint aprócska kabinjának rabja, másfelől pedig mint a végtelen vizek szabad vándora. A tapasztalt hajós, a vén tengeri medve klasszikus karakterétől eltér abban is, hogy őt messze nem egynemű, maszkulin közeg, hanem sokkal inkább a szebbik nem vonzerejétől alaposan átitatott miliő veszi körül. A csábítás ráadásul hármas: A szirének éneke hol a személyzeti kabinok felől, hol az utasfedélzet irányából, hol pedig a partról üti meg a fülét...
A könnyed hangvételű, dallamos négysorosok hol lágyan ringatnak, hol vadul hánytorgatnak minket kontinensről kontinensre, óceánról óceánra, asszonyölből asszonyölbe. Különös bédekker ez, melynek lapjairól árad a buja, trópusi virágillat, az olvasó szinte látja a színpompás pillangókat és hallani véli az andalító kabócazenét, miközben arcát tengeri szelek simogatják és Erátó incselkedik vele.
Már-már közhelyszámba megy a mondás, miszerint a boldogságot az úton levés jelenti, és nem a megérkezés. Ám minden út véget ér egyszer. Egyesek révbe érnek, mások meghalnak egy kicsit, de így vagy úgy minden utazónak számot kell vetnie önmagával. Hogy a mérleg, amit kalandorunk megvon, helyes-e, azt az olvasónak magának kell eldöntenie.